2014. március 22., szombat

Pizza

   Őszintén szólva, nálunk hetente is lehetne pizzát csinálni, annyira könnyű és népszerű! Ez volt az első kelt tészta, amit kipróbáltam - először még a könyököm is tésztás lett anyukám viccelődésére - de mikor ráéreztem hogyan kell csinálni, azóta dupla adagban kell sütnöm :P
Régebben pizzalapot vettünk -de se nem praktikus, se nem kiadós és még drága is-, szóval inkább mindenkinek ezt a gyors és házi megoldást javaslom!
Kezdők is simán csinálhatnak ilyet, ugyanis aki nem tud dagasztani, de 5 percig csinál valami ehhez és ehhez hasonlót, annak is remekül fog sikerülni a tésztája :D! Kezdésnek kiváló és ha barátokkal csináljuk (ők aprítanak és sajtot reszelnek míg mi gyúrunk), akkor szórakoztató és még gyorsabb.
A tepsi körülbelül 30x40 cm-es




Hozzávalók a tésztához:
40 dkg sima liszt
2.5 dkg élesztő (ha nem kapunk 5dkg-s élesztőt, akkor a 42g-osnak is jó a fele:))
egy teáskanál cukor
3 dl víz
másfél teáskanál só
3 evőkanál étolaj

Megmelegítjük a vizet (én a nagy bögrénket használom hozzá). A víz ne legyen forró, mert akkor az élesztő megég benne! Ha bele tudjuk dugni a kisujjunkat és nem éget, akkor mehet bele a cukor, és belemorzsoljuk az élesztőt. Hagyjuk hogy felfusson.
Közben egy tálba rakjuk az lisztet (szitálás jót tesz neki, de nem muszáj), összekeverjük a sóval és ráöntjük az olajat. Ha felfutott az élesztő, azzal jól összekeverjük, majd kb 5 perc alatt megdagasztjuk. A liszttől függően lehet hogy kell majd még bele víz vagy liszt, ezért készítsünk oda egy kis langyos vizet még, amiből adagolhatunk hozzá ha nem áll össze a tészta. Én ezt egy evőkanállal javaslom (volt ugyanis, hogy megborult a kezem, és a sok víz miatt sok lisztet is adhattam hozzá később). Akkor jó, ha az edény aljára már nem ragad oda a tészta és a kezünk se teljesen olyan. Utána konyharuhával lefedve 30 perc alatt megkelesztjük (duplája lesz legalább). Én ezt az ágyamban takaróval beburkolva szoktam, de dobhatunk rá plusz pokrócot is ha hideg a lakás;).

Míg a tészta kel, csinálhatunk egy gyors pizzakrémet hozzá! Ha se kedvünk, se időnk, akkor a boltokban kapható tubusos pizzaszós is megteszi (a Sparos fincsi és csak 249 ft:)). Viszont mivel mi alapból dupla adag pizzát csinálunk (hisz úgyis van egy fél élesztőnk!!), ezért egy 5 perces szószt szoktunk rá kanalazni.

Hozzávalók a pizzaszószhoz:
1 tubus pizzakrém
1 kicsi sűrített paradicsom
1,5-2dl víz
szárított bazsalikom és oregánó

Egy kis lábasba kanalazzuk a sűrített paradicsomot, és rányomjuk a tubusos pizzakrémet. Felöntjük 1.5 dl vízzel és kevergetve összefőzzük. Ha túl sós, öntünk még hozzá fél-1 dl vizet (nem baj ha híg->2 pizzára kell raknunk). Ízesítjük egy mokkáskanál bazsalikommal és fél mokkáskanál oregánóval (fűszertől függ, mehet bele több is, de az oregánóval óvatosan - túl soktól kesernyés lehet!)
Ha összeforrt, le is zárhatjuk alatta a gázt. Egy picit sós marad, de az nem baj, hiszen a pizzatésztába úgy sincs sok só;)

Kelesztés után a tésztánkat enyhén lisztezett felületen kinyújtjuk - amennyire tudjuk, mert ez egy elég ruganyos alapanyag... Utána enyhén olajozott tepsibe fektetjük. Én bevallom, hogy a tepsiben szoktam még széjjelebb nyomkodni, kicsit gyurma feelingje van;)
Utána könnyű dolgunk van, elfelezzük a pizzaszószt és szétterítjük a tésztán, majd rárakunk mindent amit szeretünk! Nálunk sonka, szalámi, hagyma, kukorica és gomba szokott rá kerülni -de ki mit szeret! Szerintem vegyes sajttal a legfinomabb: a szokásos sajtot ráreszeljük (pizzánként kb 15-20 dkg) és én szeretek rákarikázni egy kis mozzarellát;). 

180 fokos sütőben kb 20-30 perc alatt megsül. A sajt megolvad és barnul rajta, az alja pedig szép aranybarna lesz.
Jó étvágyat;)

2014. március 4., kedd

Oscar 2014


Az év első fele a filmvilágban a díjkiosztókat jelenti, amire a koronát az Oscar gála teszi fel:). 
A filmes mániám ismert, ezért dióhéjban csak annyit: Leonardo DiCaprio sajnos idén se kapott díjat, de legalább az általam nagyon nem szeretett American Hustle sem (David O Russel és Jennifer Lawrence túlértékelt az én véleményem szerint). A papírforma szerint zajlott minden, a Gravitáció volt az este főszereplője a sok technikai Oscarral, a vesztese(i) pedig a Wall Street farkasa és az Amerikai botrány. 

Ellen DeGeneres ezzel a selfie-vel állította le pár másodpercre a twittert, az Oscar gála közepén:D


Na de a lényeg... a Vörös szőnyeg:) És persze az after party események;)

Legszebb ruhák (legalábbis szerintem):
Cate Blanchett - az Armani Privé ruhán természetesen swarovski kristályok vannak!
Selena Gomez nagyon királynőien festett Emilio Pucci ruhájában, bár a mosolya nem őszinte...
Kate Beckinsale amúgy is nagy kedvencem, a ruhaválasztásai szinte mindig csodásak! Ebben megmutatta tökéletes alakját (bár a hírek szerint azért is ilyen, mert szinte sohasem eszik..) Szerintem gyönyörű ebben az Elie Saab darabban *-*
Amy Adams tökéletesen festett a Gucci ruhájában, bár olyan vékony, hogy tűbe lehetne fűzni:D Meglepő, hogy a VF partin viselt ruhája viszont mennyire, hmm nem okés ehhez képest. Itt megleshetitek!
Emma Watsont imádom!! :) Sűrűn választ jól és rosszul egyarűnt, de ez a Vera Wang ruha olyan, mintha ráöntötték volna... Metál lady:P És a kiegészítői is szuperek:P Bár a haja lehetne kicsit szőkébb és akkor az összhatás még jobb lenne, de így is csodás *-*
Angelina Jolie ruháját aranyesőnek hívták több helyen is. Gyönyörű:) Elie Saab darab persze!
Kate Hudson csodás volt az Oscaron is (balra) és a Vanity Fair partin is! Nehéz választani...
Jennifer Garner biztosra ment az Oscar de la Renta ruhával. Bájos.
Olivia Munn vintage Alexander McQueen ruhája csodásan keverte a kifinomultságot az amazonos külsővel*-*
Olga Kurylenko selyem Alice Elia ruhája nem volt megdöbbentő vagy csodás, mégis van benne valami...
Anna Kendrick mindkét ruhája nagyon tetszik, bár a a partin viselt Atelier Versace (jobb oldali) jobban, mint a J. Mendel :)
Jennifer Lawrence is jól nézett ki, de semmi megrázó. Persze, csodásan mutatott rajta mind a két ruha, de mostanában annyi eseményen volt, hogy nem tudott újat mutatni, DE csini:P a bal oldali Oscar ruha természetesen Dior, míg a VF partis Tom Ford!
Sokak szerint Matthew McConaughey a feleségének köszönheti, hogy megkapta az Oscart. Tündökölt mellette!
Na és még persze sokan mások akiket képtelen vagyok felsorolni :D Van új ötlet? 

A pasik próbáltak színt vinni a gálába, szerintetek sikerült? Én maradok a hagyományosnál, mint Leo vagy Kevin Spacey, aki Burberry-t viselt:P
Joseph Gordon-Levitt, Kellan Lutz, Jared Leto

És persze volt pár elbaltázott ruha, de Björk szerű (a hattyú ruha...) azért persze nem fordult elő. Anne Hathaway mindkét ruhája szerintem teljesen elbaltázott volt, de már a hajánál kezdődött az egész! Nyoma sem volt a tavalyi bájos pofinak bájos rövid hajjal, hanem egy elaludt fiús csaj adott át díjat körülbelül... A Vantity Fair partin se lett jobb.


Reese Whiterspoon nagy kedvencem, de a VF partin valahogy nem ő jelent meg, hanem egy ikertestvére aki félrenyúlt... Tudom, hogy a kevesebb néha több, de azért?

Malin Akerman stílustanácsadója is szabadságra ment szerintem, már csak a haja miatt is, de a ruha se passzol, akármennyire is jó teste van.


A terhes hölgyek körében egyedül a jelenlegi kedvencem felesége (Thor párti vagyok nagyon *-*) Elsa Pataky vett magára valami olyat, amit nem kellett volna... Míg a szintén terhes Olivia Wilde tökéletes volt, vagy Kerry Washington:)


Persze, voltak még páran akik csodásak voltak, vagy valamennyire mellé lőttek, de ezt már mindenki tudja...:D Mindenesetre a google a barátunk, ezért ha IDE kattintotok, több száz képet kaptok a 86. Oscar díjátadóról!